Ezt üzeni a virágok színe: színek és jelentésük

Vannak helyzetek, amikor pont egy csokor virágra van szükség: se többre, se kevesebbre. Legyen szó arról, hogy feldobd a hangulatod egy nehéz nap után, hogy megköszönd a szomszédnak, hogy távollétedben locsolta a növényeidet, hogy gratulálj a barátodnak egy sikeres vizsga után vagy egy névnapi köszöntés részeként.

Születésnapok, évfordulók és más romantikus napok várnak ránk idén is, és mind más-más színű csokrot igényelnek! Semmi sem boldogít jobban egy nőt a friss virágoknál, ezt már tudjuk. Gyönyörű virágokkal és művészien összeállított csokrokkal ezer szónál többet lehet mondani. Ha egy virágra nézel, mi az első dolog, amit észreveszel? Hát persze, hogy a színe! A következő sorokból többet megtudhatsz a virágnyelvről, jelentőségéről és arról, mit szimbolizál kedvenc színed.

  1. PIROS

    A vörös rózsa világszerte a szerelem szimbólumaként ismert és minél sötétebb a színe, annál nagyobb a szenvedély és a szeretet. Ezért is mondják, hogy az első randevúra még túlzás lehet ilyen színű virágot vinni. A későbbiekben viszont illendő egy-egy szál vagy csokor vörös rózsával meglepni szerelmünket, hiszen olyan egyértelmű a jelentése, szinte beszél helyettünk. Ha szándékaink nem romantikusak, de mindenképp vörös színű virágot küldenénk, válasszunk inkább friss piros tulipánt, vagy például egy szív alakú csokrot vörös szegfűvel.
    Miért nem párosítod a csokrot valami édességgel, és máris megvan egy egyszerű, de érzéki ajándék szerelmednek.
  2. RÓZSASZÍN

    A rózsaszín valójában a piros halvány változata, és a szerelmet, a vágyat, az álmodozást, a romantikát, női megérzést, gondoskodást, együttérzést, törődést jelképezi. A romantikus szerelem színe, szemben a vörössel, mely a szexualitást sugározza. Bimbózó kapcsolatnál vörös rózsa helyett érdemesebb rózsaszín virágokat választani. A mesés perui vagy más illatos liliomnál semmi nem mondja édesebben, hogy ’imádlak’. (Ezt érdemes szem előtt tartani Valentin-nap alkalmával). Válasszunk egyszínű csokrot a konzervatívabb hölgynek, és vegyes rózsaszín tónusú virágcsokrot az igézően modern lánynak.
  3. FEHÉR

    A fehér a fény színe, az ártatlanság, a jóság, a tisztaság, a tökéletesség, hűség, tisztelet és az egyszerűség jelképe. Fehér virágot bárkinek bátran adhatunk hálánk kifejezése képpen. Nemcsak a gyász, hanem a hűség színe is, ezért esküvői ajándékba is bátran vihetünk fehér csokrot. A mennyei fehér liliomok lélegzetelállító illatukkal csábítanak el minket, és nagyszerű választást jelentenek egy számunka fontos embernek. A fehér csokor biztos választás akkor is, ha nem tudjuk eldönteni, milyen színű virágot küldjünk. Ízléses, visszafogott és szofisztikált: minden helyzetben jó választás.
    Ha kombináljuk a fehér és piros virágokat, ezt a romantikus csokrot kapjuk, amely az egység, a szeretet és az ártatlanság üzenetét közvetíti.
  4. SÁRGA

    A sárga a napsütés színe. Örömmel, boldogsággal kötik össze. A sárga szín meleg hatást kölcsönöz, és erőt ad. Ezt szimbolizálják a sárga virágok is. Lepjük meg barátainkat, a családot vagy akár saját magunkat élénksárga gerberával, páratlan szépségű sárga orchideával, amely akár 4 hétig is elállnak egy vázában, vagy napfény színű tulipánokkal, amelyek feldobják a hangulatot, és felvidítanak mindenkit, aki meglátja ezt a vidám csokrot! Ajándékozhat párjának sárga rózsákat virágkosárban, főleg, ha ez a kedvenc színe.
  5. NARANCSSÁRGA

    A narancssárga szín jól ötvözi a piros által sugallt energiát, és a sárga boldogságát. Esetében örömre, napfényre, pálmafákra gondolunk. A narancssárga a lelkesedést, a boldogságot, az elragadtatást, a kreativitást, és a sikert, bátorítást jelenti. A narancssárga szín növeli az agyban az oxigén mennyiségét, élénkít, és szellemi aktivitást idéz elő. Tökéletes ajándék barátoknak, vagy segítőkész kollégáknak.
    Egészítsük ki egy isteni tortával, csokoládéval, vagy minőségi vörösborral, írjunk pár kedves szót az üdvözlőkártyára és zsebeljük be a hálás mosolyokat.
  6. LILA

    A lila virág titokzatos, elbűvölő, akárcsak a szerelem első látásra. Képzeljük el, milyen lehet egy csokor elegáns orchideát kapni Valentin-napra. Teljesen elbűvölő. Garantáljuk, hogy ez a nem mindennapi választás olyannyira kiemelkedik majd, hogy egy életre szóló emlék marad. Az ibolyaszínű szegfű, a levendulaszínű liziantusz, vagy a lila perui liliom szintén szuper egyedi és gyönyörű virágok, amelyekkel meglephetjük szeretteinket!

Érdemes tehát a virágokat tudatosan, nem csupán esztétikai szempontokra hagyatkozva kiválasztani. A meglepetés így sokkal személyeseb, átgondoltabb lesz, és végre mesélhetnek a virágok.

Tekintsd meg a Fleurop friss virágainak széles választékát, és engedd, hogy a megörvendeztessük szerettedet a tökéletes csokorral!