6 szuper névnapi ajándékötlet nemcsak nőknek

Hazánkban a születésnapon túl a névnapok ünneplése is sok száz évre visszatekintő, kedves népszokás.
Az ünneplés kezdetben katolikus hagyomány volt, és az újszülött valamilyen szent vagy mártír nevét kapta, hogy az védje őt élete során.
Mára inkább a hangzása alapján választunk nevet, azonban a névnapozás továbbra is az életünk része és persze remek alkalom az ünneplésre, családi összejövetelekre, szeretteink felköszöntésére.
Nem könnyű azonban mindenkinek megtalálni a legjobb ajándékot. Csokorba gyűjtöttünk néhány ajándékötletet, amivel óriási mosolyt csalhatunk az ünnepelt arcára.
Rendelje meg a képen látható csokrot: Holdfény üdvözlet – A virágkötő fantáziája.
  1. Virágcsokor

    A klasszikus névnapi ajándék a nőknek a virágcsokor. Még a legmodernebb hölgyek is örülnek neki – igen, akkor is, ha úgy tesznek, mintha egyáltalán nem lenne fontos a számukra. Az idősebbek pedig egyenesen számítanak rá, elvárják a gesztust. Ezért ha biztosra akarunk menni, vagy egy szépkorú szerettünket köszöntenénk a jeles napon, ez a legmegbízhatóbb választás. Ha tudjuk, mi a névnapos kedvenc virága, nincs más dolgunk, mint kiválasztani azt. De akkor se essünk pánikba, ha nem: Napi csokor nevű kreációnkat a legfrissebb, leggyönyörűbb szezonális virágokból állítjuk össze, ráadásul aznap délután 4 óráig rendelhető, így akkor sincs gond, ha későn kapcsoltunk.
  2. Ital

    Ami a virágcsokor a nőknek, az egy jófajta ital a férfiaknak! Későbbi vagy azonnali fogyasztásra - egy különleges ital a legtöbb férfi szívét megdobogtatja. Akár az a célunk, hogy a megajándékozott figyelmét felhívjuk egy ínyencségre, vagy tudjuk, nagyon szeret valamit, amiből sosincs elég otthon, mindig tökéletes választás. Ha pedig dekoratív, elegáns virágokkal van díszítve, akárcsak Szívélyes üdvözlet fantázianevű virágtálunk, a hatás garantált.
  3. Torta

    A legtöbb család összejön a névnapi ünneplésre. Az ünnepség pedig mit sem ér egy finom desszert nélkül, így bátran összeköthetjük a kettőt. Nemcsak az ünnepeltet lepjük meg, de egy szemet gyönyörködtető, mennyei tortával az egész családi-baráti kört lenyűgözhetjük. A torta a hagyomány szerint összehozza az embereket, mert mindenkinek jut egy szelet, ami az összetartozást szimbolizálja. Kínálatunkban a legkülönbözőbb cukrászati mesterműveket találja, biztosan köztük van a névnapos kedvence is!
  4. Cserepes növény

    A tökéletes ajándék kolleganőnek, távolabbi rokonoknak, ismerősöknek a cserepes növény, amely hosszú heteken, hónapokon át díszíti, felvidítja a megajándékozott otthonát. Praktikussági és takarékossági okokból is igen divatosak manapság a kisméretű cserepesek mint a ciklámen, cserepes rózsa, korallvirág. Ezek - gondos ápolás mellett - éppen olyan sokáig élnek és akár nagyméretű növényekké is nevelhetők, mint a méretes cserépben nevelt növénytársaik. Agglegényeknek és elfoglalt ismerőseink számára pedig a szépsége mellett kiemelkedő túlélési képességeiről híres Zamia lehet szuper választás, ami megnyugtató, dzsungel hangulatot teremt otthonunkban vagy az irodában.
  5. Gyümölcskosár

    A tengerentúlon már a 80-as évek óta hagyománya van annak, hogy gyümölcskosarat ajándékoznak az emberek egymásnak, bármilyen alkalomról is legyen szó. Hazánkban még kevésbé elterjedt, éppen ezért tökéletes választás, ha nem szeretnénk unalmas, sablonos ajándékkal előállni.
    A színes, zamatos gyümölccsel teli kosarak nemcsak a lakást dobják fel, de a bennük található gyümölcsök vitamin és ásványi anyag tartalma révén a közérzetünket is.
    Ideális választás akkor, ha az ünnepelt munkahelyére küldenénk a meglepetést, hiszen rögtön frissességgel tölti meg a teret és hozzájárul a hatékony munkavégzéshez.
  6. Asztaldísz

    Ha már leptük meg az ünnepeltet virágcsokorral és valami mást szeretnénk, jó választás lehet egy ragyogó asztaldísz. A színes, élettel teli kompozíciókkal bármely otthon barátságosabb és mutatósabb. A természetes megjelenésű kaspókba tűzdelt virágok érintetlen, távoli tájakra repítenek. Van belőlük színes és bohókás, romantikus pasztell, modern minimalista, sőt, még szív alakú is! Így a nagymamától kezdve az üzleti partnereken át a legkedvesebb unokánkig mindenki számára megtalálhatjuk a személyiségéhez igazán passzoló csendéletet.
Legyen szó névnapról vagy más alkalomról, az ajándék láthatatlanul is összeköti az ajándékozót és azt, akit meglepnek vele.

Tényleg igaz a mondás, hogy a szándék a fontos. Használja ki ön is a lehetőséget, és tegye emlékezetessé valakinek az ajándékát, aki valóban fontos önnek.

Tekintse meg választékunkat itt: