Rózsák/szín választható
Pontos időpontra történő kiszállítást csak esküvőre és temetésre vállalunk. Ezért kérjük, hogy a megrendelés folyamán ajda meg a pontos időpontot, amennyiben lehetséges. Nem tudjuk garantálni a szombat délutáni, a vasárnapi kiszállítást, illetve az ünnepnapokon. Kórházba történő szállítás esetén kérjük, jelezze a kórterem és szoba számát is. Kiszállítást a nővérpultig vállalunk. Szállodába történő szállítás esetén kérjük, jelölje meg a szobaszámot és a vendég(ek) nevét (utazási iroda). A kézbesítés a szálloda recepcióján történő átadásig garantált. Táborhelyekre, katonai bázisokra, csónak- és hajókikötőkbe vagy repülőterekre történő kiszállítást nem tudunk garantálni. Kérjük adja meg pontosan a címet, helyi telefonszámmal együtt. Speciális rendelések esetén kérjük, lépjen velünk kapcsolatba. A pontos időre történő kézbesítés csak abban az esetben lehetséges, ha azt előzetesen ügyfélszolgálati osztályunkon egyeztette. A címzett távolléte esetén a virágkézbesítő telefonszámmal ellátott névjegykártyát hagy a helyszínen, amin bármikor elérhető, illetve egy későbbi időpontban megpróbálja a címzettet ismét elérni telefonon. Abban az esetben, ha 24 óra után is lehetetlennek tűnik a kézbesítés, a kézbesítő értesít bennünket, illetve általunk Önt telefonon vagy e-mail-en keresztül. A virágkézbesítő egy harmadik személy bevonását is igénybe veheti (pl. szomszéd, recepciós, portás, temetési dolgozó...stb.), ha elég megbízhatónak látszik, hogy továbbadja a címzettnek. Amennyiben a címzett bármilyen oknál fogva nem veszi át a csokrot, a pénzt visszafizetni nem áll módunkban.
Tulipánok/szín választható

Kála/szín választható

Királyi elegancia

Egzotikus csokor

Amarillisz csokor

Szív alakú csokor

Karácsonyi virágkosár

Kerek pink rózsa csokor

Szivárványos csokor

Titokzatos szerelem

Édes, mint a méz

Zöld Kísértés

Gyengédség pink